Magamnak raktam össze egyetemet

Rovatunk szereplője ezúttal Dr. habil Nagy András, egyetemi docens, a Magyar Irodalom és Kultúratudományi Intézet oktatója, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet korábbi igazgatója. Lelkesen mesélt és emlékezett vissza egyetemi éveire, tapasztalataira, színházi impulzusaira.

13_NagyAndras_5

Meséljen egyetemi éveiről, hol tanult és végzett?

Budapesten tanultam és végeztem a 70-es években. Nagyon izgalmas, de tulajdonképpen elég nyomasztó időszak volt. 74-ben éppen még a létező szocializmuson belül is lehűlés zajlott, de rengeteg olyanfajta erjedésnek lehetett érzékelni a jelét, ami éppen a szellemi életben volt nagyon izgalmas: többek közt irodalomban, színházban, filozófiában. Népművelés-magyar szakon végeztem; szociológiát, vallástudományt, kulturális antropológiát, művészettörténet tanultunk, és olyan dolgokat, amelyek a hivatalos kultúrpolitika szerint nem voltak engedélyezettek. Jómagam Hamvas Bélától kezdődően Heller Ágnesen át nagyon sok mindent olvastam és sok szerzőt személyesen is ismertem. Az egyetemen belül volt egyfajta irodalmi alkotókör, amibe nagyon hamar belecsöppentem. Ez a kör – éppen azért, mert nagy politikai nyomás alatt voltunk – nagyon ellentétes szellemeket is egy akolba terelt, akik nagyon művészien határozták meg magukat. Én akkoriban magamnak raktam össze egyetemet. Nemes Nagy Ágnes is tanárom volt, Németh Lajos művészettörténetet tanított és számos egyéb, nagyon eleven pezsgés zajlott. Aztán 79-ben végeztem és ott maradtam a XX. századi magyar irodalomtudományi tanszéken, ahol doktoráltam, majd folytattam a pályámat másfelé.

 

A színház hogyan került az életébe?

Több útja is volt. Az egyik a családi hagyomány továbbvitele. Nagyszüleim színészek voltak Erdélyben, ráadásul a Kolozsvári Nemzeti Színházban ismerték meg egymást. Aztán nagyapám a Nemzeti Színházban lett színész, valamint rendezett is, és a főiskolán tanított, de még Gyulay Pálhoz jártak a színiakadémiára. Jászai Marival is játszott nagyapám, ő volt II. Endre, és Jászai Mari volt Gertrúd az első mozgófilmek egyikében. Nagymamám Kolozsvárott végzett és ő volt az, aki először vitt el színházba. A Szentivánéji álmot láttam, egészen kicsi lehettem még. Később is, amint lehetett, jártunk színházba, illetve operába édesanyám révén, aki szociológus volt, de korábban a színház felé és közeledett. Az operának volt az a bizonyos proszcénium nevű páholya, ahol az ember látta a zenekart is, meg a színpadot, és oda is jártunk. Aztán az egyetem alatt elkezdtünk színházat csinálni mi magunk is. Volt egy kis színházi csoportunk, amelyben később aztán nagyon jelentős színházi emberek nőttek ki. Sőt, már gimnazistaként magyar tagozatos voltam. Osztálytársam volt Békés Pál, aki színházi szerzőként nagyon jelentős volt, Varga Viktor, aki rádiós szerkesztő és sokan mások, tehát nagyon eleven életet éltünk már az egyetem előtt is. Az egyetem során bekapcsolódtam az Universitas Együttes munkájába, amit akkor Ruszt vezetett. Korábban pedig Hont Ferenc, a Színháztudományi Intézet alapítója, akit onnan ismertem, hogy a Krisztina városban, ahol éltem, nekünk is volt egy farkaskutyánk, nekik is és együtt sétáltattuk a kutyát. Major Tamásnak egy Boldizsár nevű tacskója volt és vele is olykor együtt sétáltunk. Ottlik Géza is ott sétált néha egy nagy ír szetterrel. Emlékszem, amikor gimnazistaként fölmehettem Hont Ferencékhez, és Kosztolányi kéziratokat mutatott. Tehát rengeteg személyes impulzust is kaptam. Az első kötetem az egyetem alatt jelent meg és a kézirata eljutott Örkény Istvánhoz. Radnóti Zsuzsa, Örkény felesége keresett meg akkor, hogy nincs e kedvem a Vígszínháznak darabot írni. Őrületes megtiszteltetés volt ez akkor egy egyetemista számára. A darabot felolvasószínházban rendezte meg Csiszár Imre, de később Sík Ferenc felkérésére bemutatatták a Gyulai Várszínházban 1984-ben.

13_NagyAndras_2

A fővárosból a veszprémi tanszékre hogy került oktatóként?

Bécsy Tamás jóvoltából kerültem ide, akit a zalaegerszegi nyílt fórumon ismertem meg. Ő írt egy nagyon ledorongoló kritikát éppen a fent emlegetett darabomról. Elméleti alapon nagyon jól elmondta, hogy ez miért nem dráma. Ez nekem nagyon tetszett, bár nem értettem vele egyet, de nagyon meggyőző volt az, amit és ahogy ő elmondott. Akkoriban zajlott a zalaegerszegi drámaírók nyílt fóruma, és akkor ott együtt sétáltunk: Nádas Péter, Bécsy Tamás, Eszterházy, Czakó Gábor, Simonfi András, Békés Pál, Márton László, tehát egy nagyon izgalmas közeg. Ezen a fórumon Bécsy hallatlanul jó előadást tartott kortárs drámákról. Én akkor a Magvető Kiadónál dolgoztam, ezért kérdeztem tőle, hogy nincs e neki kézirata. Mondta, hogy dehogy nincs, és később megjelent az első tanulmánykötete, ezt követően még 2-3 kötetét szerkesztettem. Először Pécsre hívott tanítani, ami nagyon megtisztelő volt. Bécsy Tamással nagyon szívélyes viszonyba kerültem, és amikor itt Veszprémben elkezdődött az oktatás, akkor lehívott és a posztmodernről kellett előadást tartanom azoknak a fiataloknak, akik később ennek a színházelméletnek lettek a hívei. Megbízott előadóként voltaképpen nagyon szívesen lejárok ide. Akkor szüneteltettem, amikor több mint öt éven keresztül a Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója voltam. Korábban pedig a Nemzetközi Színházi Intézet magyar központját vezettem és akkor ez nagyon elfoglalt. Még ott voltam az intézetben, amikor Pintér Márta visszahívott, hogy kapcsolódjak be újra az oktatásba. Rengeteg helyen vannak itt végzett tanítványaim, komoly drámaírók is, például Gyarmati Kata. De szinte mindenütt érzékelni, hogy kirajzottak innen. A legrégebbi és a legkomolyabban átgondolt profillal indult ez a tanszék, és bízom benne, hogy a jövőben ez csak tovább fog fejlődni.

 

Miket olvas a legszívesebben, van-e kedvenc könyve?

Rengeteg kedvenc könyvem van. Mindent szívesen olvasok, tehát történelmi, filozófiai, szépirodalmi, színházi műveket egyaránt. De ha kortárs magyart kell mondani, akkor Nádas Péter, vagy Erdős Virág. De kedvelem még Térey János munkáit is. Most például itt van nálam Székely Csaba Bánya-trilógiája. Jelenleg egy hallatlanul érdekes dán történésznek olvasom a könyvét, illetve amit még most nagy örömmel olvasok, az Kierkegaard. Most a kétszáz éves évfordulós emléke miatt sok munkáját előveszem. De van egy nagyon jó amerikai írónő, Deborah Eisenberg, akinek a novelláit ugyancsak olvasom. Általában sajnos nagyon kevés időm van az olvasásra, úgyhogy mindig azt olvasom, amit kell. De szerencsére ez elég sokrétű, az elmúlt évadban éppen Kocsis Zoltánnal volt egy sorozat, ahol Debussyből csináltunk jeleneteket és hozzá kacsolódva olvastam rengeteg érdekes szakirodalmat.

13_NagyAndras_4

Az oktatáson kívül milyen egyéb szakmai munkái vannak?

Ami most eléggé elfoglal, az éppen Kierkegaard – a dán egzisztencialista filozófia klasszikusa – és a színház kapcsolata. Zürichben volt ezzel kapcsolatban egy konferencia és erről tervezek most egy nagy lélegzetű könyvet kiadni. A történelemtudomány is nagyon érdekel. Most éppen levéltári kutatásokban veszek részt. 1956-ban születtem, és mint hogy az életem első 33 évében nagyon keveset lehetett erről nyilvánosan mondani, ezért ennek kapcsán egy kutatásba kezdtem, ami arról szólt, hogy az 56-os forradalom leverését miért fogadta el ilyen könnyen a nemzetközi közvélemény és az ENSZ. Ennek a történetét próbáltam feltárni, és azóta újabb, döbbenetesen izgalmas anyagok kerültek elő. Ennek a kutatásnak a mentén egy másik nagyon szomorú történetre bukkantam: a magyar szellemi elit egy részének együttműködése a titkosszolgálattal. Ez az, ami jelenleg elfoglal. Ezen kívül éppen egy könyvkéziraton dolgozom, ami a mesékkel, és a magyar képzeletvilággal foglalkozik. Viszonylag kicsi gyermekeim vannak, ezért nagyon sokat hallgatok és mondok is mesét. Úgyhogy ebbe is belekezdtem, és remélhetőleg erről is lesz egy kézirat, ami a Liget kiadónál jelenik majd meg.

 

Ez nagyon sokrétű, hogyan szakít időt a családjára?

Kell, hogy tudjak szakítani, annyi időt szeretnék a gyerekekkel tölteni, amennyit csak tudok. Leányfalun élünk, ahol egyébként Szendrei Ignácnak volt ott háza, akinek az egyik lányát Petőfi, a másikat Gyulai Pál vette el. Emiatt Leányfalu nagyon népszerű lett a fiatal színészek és művészek körében. Az én nagyszüleim ugyancsak ott vettek házat, ahova mi nyaralni jártunk és én annyira megszerettem azt a helyet, hogy ott maradtam. Ott élek egy kertben a gyerekekkel, mindenféle állatok közepette: kutya, macska, sündisznó… Ott van a Duna, az erdő, tehát egy nagyon idilli világ ez.

 

Mi a véleménye a jövő színházi generációjáról?

Drukkolok nekik! Hallatlanul izgalmasnak gondolom, fantasztikus, amilyen energia, meg kreativitás van azokban a fiatalokban is, akik itt tanulnak, végeznek. Azt gondolom, hogy – dacára annak, hogy az anyagi és politikai helyzet nehéz és elég nyomasztó a színházak világában, és az egész társulati rendszer erőteljes átalakulásban van – döbbenetesen izgalmas jelenségek vannak. A Jurányi Inkubátorház, a struktúrán kívüli színházak, Pintér Béla társulata, a Katona József Színház, az Örkény Színház mind-mind nagyon izgalmas kezdeményezés. Csak az remélem, hogy marad elég idő, energia és figyelem az igazán jelentős művészi kísérletezésre.

Fotó: Domján Attila