Megvan a csoportelsőség

A Bajnokok Ligája idei első, egyben az alapszakasz csoportkörének utolsó hazai mérkőzésén az MKB-MVM Veszprém a Celje Pivovarna Lasko csapatát fogadta február 15-én az Arénában.

A Celje kezdte a játékot, de támadását a veszprémi csapat ragyogóan hiúsította meg. A csendet Nagy László bombája szakította meg a 2. percben, majd Sulics egymás után kétszer volt eredményes, így az ötödik percben már 3:0-t mutatott az eredményjelző.

guly__s

Fotó: Melczer Zsolt (vehir.hu)

 A 6. percben Chema megsérült, az előretörő szlovénok pedig megszerezték első találatukat. Ezután a veszprémiek támadhattak emberelőnyben, amely alatt egy hazai és egy vendég gól született. A 11. percben a Celje hétméteresét Mikler hárította, így maradt a hazaiak két gólos előnye. A vendégek fala igen erős ellenállást produkált, a Veszprém már 4 perce nem tudott kapura lőni, amikor Nagy László a 15. percben betalált, majd a 16. perc elején rögtön duplázott is. A Celje ziccerének köszönhetően a 17. perben kiegyenlített, ekkor Ortega mester rögtön időt is kért.

Az időkérés meghozta a várt eredményt, hiszen 20 másodperc múlva Gulyás segítségével újra vezetett a csapat, majd Nagy László labdaszerzéséből is pontot szerzett a veszprémi gárda. Közben az ellenfél is felzárkózott, majd kiegyenlített, és csak Mikler tehetségén múlott, hogy nem szerezte meg a vezetést. A következő támadásban Ilics is elkezdte a gólgyártást, de a Celje nem tágított, és rögtön egyenlített is. Újra lendületet kapott a Veszprém és Zeitz bombája, majd Gulyás kapufáról bepattanó lövése újra beállította a két gólos hazai előnyt. A vendégek a 25. percben kérték ki az időt. Friss lendülettel Zeitz növelte az előnyt, majd a Veszprém a megítélt emberelőnyt alig tudta kihasználni, csak közvetlenül a vége előtt sikerült Ilicsnek lövést értékesíteni. A 29. percben hétméteres lehetőséghez jutott a csapat, melyet Ilics sikeresen értékesített. Az első félidő utolsó percében a Celje jutott hétmétereshez, melyet Mikler hárított. Az utolsó másodperceket Zeitz próbálta kihasználni. A csapatok 15:10-nél vonultak az öltözőbe.

zeitz

Fotó: Melczer Zsolt (vehir.hu)

A második félidő Ruesga találatával kezdődött, majd Janc és Razgor segítségével 4 gólra zárkóztak a szlovénok. A veszprémi támadások rendre nem hoztak eredményt, csak Mikler tartotta a csapatot. A védekezés is meggyengült, hosszú idő után Ruesga betalált, de Zvizej azonnal válaszolt is rá. Sulic indította el újra a csapatot, de a vendégek igencsak rámenősen kapaszkodtak, a 41. percben már egy gólra is feljöttek. Ekkor a hazaiak ismét időt kértek. Ezután felváltva estek a gólok, a 43. perben Miklert Alilovics váltotta a hazai kapuban, Blagotinsek pedig fél percen belül be is talált. Hazai emberelőnyben Lékai vette vissza a vezetést, Alilovics pedig hárította a következő támadást. Gulyás Péter harmadik góljával újra kettőre nőtt a hazaiak előnye, Alilovics hárításaival pedig sikerült is megtartani a megszerzett előnyt. Lékai újabb találata után időt is kért a Celje csapata, de ennek ellenére sem sikerült látványos eredményt elérnie. A játék mindkét oldalon felgyorsult: Poteko , Nagy és Blagotinsek fél perc alatt összesen 3-al változtatta meg az eredményt, Zeitz segítségével pedig újra négyre nőtt a hazaiak előnye. Az 51. percben a vendégek kerültek emberelőnybe, így Gal Marguc kétszer is könnyedén betalált a két perc kiállítás alatt. Az 54. percben Sliskovic értékesített egy hétméterest. Egy perc múlva a túloldalon Ilics talált be, egyúttal pedig kétperces hazai emberelőny is kezdetét vette. Bő fél perc múlva Terzic kiállításával egalizálódtak a csapatok létszámai. A Veszprém ekkor már sorozatosan ejtette át az elfáradt vendég csapatot. Az utolsó percre 29:25-el fordultak a csapatok. Mindkét oldalon számtalan kimaradt helyzet után a Celje kapott hétméterest, amelyet Malus értékesített, ezzel beállítva a mérkőzés 29:26-os végeredményét.

A csapat február 22-én a Montpelier otthonában folytatja a BL szereplését, ami jóval kisebb tét mint a mai mérkőzés, hiszen az alapszakasz első helyezését a csapat a mai mérkőzésen – az ezutáni találkozók kimenetelétől függetlenül – már megszerezte.

Szabó Ferenc