„Szeretek magamnak reális célokat megfogalmazni”– interjú Rasovszky Kristóffal

Rasovszky Kristóf szinte észrevétlenül írta bele magát a köztudatba, amikor világbajnokságokon egyre feljebb és feljebb úszta magát a mezőnyben, végül 2019-ben világbajnok lett ötezer méteren. Azóta – is – számos nagyversenyen ért el kiváló helyezéseket, idén a tokiói olimpián másodikként ért a célba tízezer méteren. A Balaton Úszó Klub nyíltvízi úszóját az olimpia utáni időszakban kérdeztük többek között arról, mennyire áll meg az élet egy sportolónál egy olimpia végeztével…

Már elég sok idő eltelt az Olimpia óta, noha bennünk, szurkolókban még elég erősen él. Neked mennyire sikerült kipihenned testileg, lelkileg?

Azt gondolom, elég jól, azóta számos nagyverseny volt, tehát nem volt megállás az olimpia után sem, ráadásul azóta már az egyetem is elkezdődött, tehát, amikor épp nem edzésen vagyok, akkor a tanulás tölti ki a mindennapjaimat. Úgy érzem, fejben sikerült mindent helyre tennem, egyébként szeptemberben volt két hét pihenőm, amikor tényleg nem csináltam semmit. Heverésztem, gyakorlatilag nem mozogtam, semmi olyat nem tettem, ami testmozgásnak nevezhető, szóval csak akkor keltem fel, amikor nagyon kellett.

Egy intenzív időszak utáni leállást követően milyen a visszatérés?

Nagyon jól esett a pihenő, a vége felé azért már éreztem, hogy mennék az uszodába, mert jól esne a mozgás. A kérdésre válaszolva pedig egy ilyen pihenő után megérzi az ember a következő hetekben, hogy bizony volt kimaradás. Ezen át kell lendülni, utána egészen hamar helyre rázódhatunk, tehát a második hét után már kezdett visszaállni a forma.

Mennyire tudnak a magyarok megszorongatni egy-egy versenyen, vagy kérdezhetném úgyis, van-e utánpótlás?

Szerencsére már egy egészen jó csapat alakult ki a klubban, tehát edzésen van három társam – mind válogatott -, akik egészen nagy sikereket érnek el. Nálam jóval fiatalabbak, de elöl vannak a mezőnyben, tehát nem mondom, hogy nem kell dolgoznom azon, hogy elöl maradjak. Ez persze jó hír: ha egyszer netán abbahagyom az úszást, nem lesz nagy visszaesés a nyíltvízi úszásban. Ez mindenképpen jó dolog.

Nagyságrendileg nyomon követhető, hogy bizonyos sportágakban hány éves korig vannak aktívan jelen a sportolók. Egy nyíltvízi úszó mikor mondja, hogy elég?

Ez változó. Érdekes, hogy a karantén alatt, az Olimpia elhalasztása miatt váratlanul többen bejelentették visszavonulásukat. A legjobbak akár harmincöt éves korig is csinálják, de nem példátlan az sem, hogy negyven évesen még ott tudnak lenni. A magam nevében elmondhatom, mindenképpen kell B terv, ha egyszer abbahagyom, és sok időm felszabadul, akkor is kezdeni szeretnék magammal valamit. Nem akarok az a típus lenni, aki otthon ül és semmit nem csinál. Jelenleg villamosmérnöknek tanulok, ez most is leköti az időmet, és nem zárkózom el attól, hogy a későbbiekben is ebben merüljek el. Ugyanakkor az is biztos, hogy szeretnék majd mást is tanulni, hogy minél szélesebb palettából választhassak, és a legjobbat tudjam megragadni.

Nagyversenyek előtt gyakran olvasunk olyan cikkeket, amelyekben a sportolók esélyeit latolgatják. Az ilyen jellegű „becslések” helyeznek-e rád bármiféle nyomást?

Általában el szoktam olvasni, de nyomást nem helyez rám ez a jelenség, sőt. Kifejezetten jó visszacsatolásnak tartom, hogy érmet várnak az embertől. A magam, de szerintem a legtöbb sportoló nevében elmondhatom, hogy a legnagyobb terhet úgyis mi tesszük saját magunkra, hiszen az edzőink mellett magunk legnagyobb kritikusai vagyunk. Az elvárásokat tehát én tűzöm ki, szeretek magamnak reális célokat megfogalmazni – nem vagyok elvakult, és azt is tudom, hogy senki nem verhetetlen – és persze a megfogalmazás még kevés, hiszen a belefektetett munka számít igazán.

Fotók: Szabó László