Tavasszal a nyárba?

A válasz: Lanzarote! Nem tudom, ki mennyit hallott eme álomszigetről, a jó áras repülőjegyre való rábukkanás előtt én sem túl sokat. A Kanári-szigetek legnyugatibb földdarabja megfogott a csodás óceánpartjaival, vulkanikus, marsi hangulatot idéző vonulataival és mediterrán hangulatú városkáival.

20180308_145213 modified

Egész éven át rengeteg turista látogat a szigetre, elsősorban angolok, írek és németek. Sokan voltak most is, talán többen, mint a helyiek, de mégsem volt nyomasztó a tömeg. A sziget többségét érdemesebb bérelt autóval körbejárni, mi is így tettünk. Az ügyintézés korrekt volt, bár spanyolos, viszont a szigeten mindenhol ingyenes a parkolás és nagyon jó állapotúak az utak.

A Timanfaya Nemzeti Park a leghíresebb látványosság. A parkon belül egy közel egyórás buszos túrával lehet betekintést nyerni a vulkánok különleges világába. A kopár vidék velejárója, hogy kevés a növény – ez általánosságban elmondható a szigetről, bár mi éppen jókor, esőzések után érkeztünk, így láttunk bokrokat és sokféle színes virágot is –, néhol sivatagi, másutt üreges, megszilárdult lávakővel borított domborzati jellemzők fedezhetők fel. A látogatóközpont melletti étterem vulkán-grillje kifejezetten sajátságos, mivel egy nagy gödör fölötti grillrácson készülnek a finomságok. Érdekessége, hogy semmiféle tüzelőanyagot nem használnak, csupán az alulról „feltörő” hőt.

A szigeten megtalálható növények közül a szőlő, az aloe vera, a kaktuszok és a pálmafák a legjelentősebbek, számukat tekintve mindenképpen. Az igényesen kialakított kaktuszkert (Jardin de Cactus) csodaszép és a világ minden pontjáról ideszállított kaktuszok gyűjtőhelye, míg La Geria vidéke szőlőtermesztésre szakosodott. Haria városa talán a legzöldebb a sok pálmafa miatt, és minden kisvárosban megtalálhatóak a szigeten terLamesztett aloe verából előállított kozmetikumokat árusító bemutatóboltok.

20180314_143106 modified

Egy szigetről lévén szó nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nagyon sok strandja van. Személy szerint mi a szörfösök paradicsomát, Famarát részesítettük előnyben, de van normál, fekete és fehér homokos, fürdőzésre alkalmas partszakasz is.

Costa Teguise egy tipikus parti turistaparadicsom, a szállodák egymást érik, csakúgy, mint az ideérkezők szórakoztatására kitalált és kialakított programok és épületek. Lehet az óceán alján sétálni, búvárkodni, odalent múzeumot látogatni. Playa del Carmen számomra színesebb volt, mint a főváros, Arrecife, egymást érik a több kilométer hosszúságú strandok, és rengeteg kikapcsolódási lehetőség közül lehet válogatni. Nekem ami a legjobban tetszett, az a minigolf és a mozizás a tetőteraszon volt.

A sziget a sokszínűsége miatt fogott meg, az említetteken felül található még itt két barlang, a szomszédos szigetre (La Graciosa) egész napos biciklitúrát lehet szervezni, de ha valaki nem ennyire bevállalós, a Mirador del Rió kilátójáról vagy a mellette húzódó sétaútról a távolból is megcsodálható a kis sziget és a végtelen óceán pazar látképe. Lehet hajókázni és tevegelni csodaszép időben, szinte egész évben. Mindent egybevetve – ez nem nehéz mert negatívumot egy egész hét alatt sem sikerült találnom – szívből ajánlom mindenkinek, aki pihenni, túrázni, napozni, szórakozni szeretne. Azaz tényleg mindenkinek!

Fotók: Alka Tímea