Tíz nap nyaralás…Csak szabadon…

Akinek Bajáról eddig csak a kitűnő halászlé jutott volna az eszébe, 2009-ben mindenképpen még egy dolgot megjegyez majd a városról: ott lesz az idei év legnagyobb hallgatói bulija!

A régió legnagyobb eseménye
A nyár legjelentősebb múlesg_3682_exposure_resizetra visszatekintő diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A fesztivál története 1976-ra nyúlik vissza, ekkor volt az első találkozó, a Pécs melletti Abaligeten. Huszonöt főiskola, illetve egyetem 350 hallgatója találkozott akkor; manapság az egyik legnagyobb magyar rendezvény, a tavalyi évben minden korábbinál többen, mintegy 60 ezren látogattak el az EFOTT-ra. A fesztivál állandó jellemvonása, hogy évente más-más helyszínen kerül megrendezésre. Három évtized alatt a rendezvény bejárta az országot, idén 2009. július 14-19. között Baja lesz az EFOTT házigazdája.

A halászlé fővárosában
Baja Budapesttől 190 kilométerre, Pécstől mindössze 80, Szegedtől 100 kilométerre fekszik. A bajaiak Európa halevő rekorderei az évi 66 kilogrammos egy főre jutó mennyiséggel. Az eddig főként az évente megrendezett Halfőző Fesztiválról ismert város Petőfiről elnevezett szigete ad majd otthont az EFOTT-nak – a csodálatosan szép természeti környezet kitűnő helyszíne lesz a Fesztiválnak.

Tankcsapda jubileum, és még sok jó magyar zene…
Kevesen tudják, hogy az egyik legjellegzetesebb magyar táncunk, a csárdás is Bajáról indult el hódító útjára, itt az idő, hogy az EFOTT-on a tánc hagyományát is felelevenítsék a városlakók és a vendégek.
Immár hagyományosan, a fesztivál utolsó estéjén az idén húszéves Tankcsapda csap a húrok közé, és természetesen Dévényi Tibi bácsi is minden este pörgeti a retro lemezeket. A kínálatból 2009-ben sem hiányozhat a Quimby, a Ladánybene 27, a Kispál és a Borz, és még számtalan előadó, akik ebben az évben is a legnagyobb és legjobb hangulatú hallgatói bulivá változtatják a bajai Petőfi-szigetet.

Sport után GASZTRO
Az idei év a GASZTRONÓMIA éve az EFOTT történetében, ennek megfelelően nagy hangsúlyt kapnak a kulináris élvezetek.
A Fesztivál egyedülálló módon már a mínusz 4. napon megnyitja kapuit hetijegyesei számára – július 10-13. között, a Halfőző Fesztiválon is részt vehetnek mindazok, akik időben, teljes terminusra váltottak belépőt. A halászléfőzés rejtelmeibe is belekóstolhatnak a felsőoktatásban tanulók: külön EFOTT UTCA lesz a Halfőző Fesztiválon, ahol a különböző egyetemek, főiskolák csapatai most a főzőtudományukat is összemérhetik, mielőtt kiderül, ki bírja jobban a hajnalig tartó mulatást.

Ha kifogy a bugi a lábakból…
…az árnyas sátorhelyeken túl a szigettől néhány percre igényes, modern kollégiumokban, magánszállásokon, panziókban és hotelekben is kipihenhetik magukat az EFOTT látogatói. DE egy kitűnő kemping is a fesztivál látogatóinak rendelkezésére áll majd a rendezvény ideje alatt. A szállásfoglalás a rendezvény honlapjára kattintva online rendszerben idén is biztosított.

EFOTT – Idén is diákbarát árakon!
A „legrégebbi fesztivál” 2009-ben is diákbarát árakon várja a fiatalokat! A hetijegyek elővételben május 15-ig mindössze 10 900 forintba kerülnek, azt követően, június 15-ig 12 900 forintért válthatóak, június 16-tól pedig 13 900 forintos áron. A napijegyek a nulladik napra 2000 Ft, szerdától-szombatig pedig elővételben 4500 Ft-os áron vásárolhatók meg. A hétvégi jegy – péntek, szombat – július 10-ig mindössze 8 900 forintba kerül.
Jegyek már válthatók a TEX és a Ticketpro hálózatában, több mint 4500 lottózóban, a MEEX tagjainál, illetve a legtöbb egyetemen, főiskolán!

Idén nyáron mindenki megtudja, hogy nem csak a halászlé miatt szerethető Baja! 🙂vi_1020_exposure_resize