VENelőzetes

Idén is újra VEN, és egyre közeledik! A főszereplők természetesen idén is a csapatok és a jelöltjeik. Ki? Mivel? Hogyan készül az idei VENre? Ezt tudhatjátok meg az előzetesekből!

1. VENdőrség

Jelölt: Puhala Zoltán (Puhi) – mérnök informatikus szakos.

Puhi már két alkalommal vett részt a VENen csapattagként, idén pedig úgy döntött, hogy a megfelelő rutinnal, és tapasztalatokkal a háta mögött versenybe száll a diákrektori posztért. A VENdőrök ötlete néhány gyűlés alatt vált véglegessé, mert rengeteg fantáziát, humort, lehetőséget látott benne az 1-es csapat. Inverzeik, délutáni feladataik, és a filmjük is a rendőrség szervét fogja körüljárni, valamint fény derül az egyetemisták és a rendőrök különös kapcsolatára is. A csoport heti rendszerességgel találkozik és alakul át egy rendőrőrssé, hogy ellássák aktuális feladataikat, és továbbvigyék a szervezést. Nemsokára a filmforgatásnak is nekikezdenek. Az egyes csapat fő mozgatórugója, hogy minél több egyetemistát aktivitásra bírjon, ők nemcsak a rektori címért, hanem egy jó hangulatú 2010-es VENért is dolgoznak.

2. VENrasmus

Jelölt: Polinszky Dávid (Lukee) – anglisztika szakos.

A 2-es csapat eddigi „hagyománya” most megszakadt, mégpedig azért, mert idén egy környezetmérnök helyett, egy bölcsész, anglisztika szakos hallgatót jelöltek a harcba, a diákrektorságért. Ötletük a nemzetközi cserediák programon, az ERASMUS-on alapul. Szerintük egy egyetemistát úgy lehet a legjobban megérinteni a programokkal, ha nem változnak, hanem szimplán csak egyetemisták maradnak. Az ő újításuk abban áll, hogy az idei VENen a külföldi diákjainknak is lényeges szerepet szánnak. A VENrasmus 2010-ben szolid, mégis színes kortesprogrammal készül, hogy ne csak a többi csapat, hanem minden arra járó (akár diák, akár tanár) élvezhesse a feladatokat. „Aki eljön a VENre már nyertes, minden VEN-polgár.” Ez az ő mondanivalójuk lényege, na meg, hogy megmutassák, ők tényleg egy csapat. Filmjük forgatókönyve már porosodik, lassan a forgatáshoz is nekikezdenek, kész a logójuk, a polóik terve, de akármi is lesz, ők biztosan jól fogják magukat érezni.

3. AngyalbőrVEN

Jelölt: Kovács Gergő (Gerry) – gazdálkodás és menedzsment szakos.

geri

Az ő jelöltjük szeret ismerkedni, rendkívüli a mosolya, jól bánik a pohárral, és jó az állóképessége. Számára a csapat a legfontosabb, és szeretné „ha újra felragyogna eredeti fényében a VEN szelleme a hallgatókban.” A csapat koncepciója az AngyalbőrVEN, amely a magyar bakasorozat alapján épült fel. Az AngyalbőrVEN rengeteg újítással készül, többen – akik a virtuális közösség tagjai – már találkozhattak is ezen oldalakon a reklámjaikkal. Ezenfelül pedig havonta egyszer csapatbulikon is megmutatják magukat. A legjobb ötleteket viszont csak a VENen láthatjuk majd tőlük. Gerryék nagyon jól állnak, mire elkészül a cikk, a forgatásba is belekezdenek. Már a csapatkocsmán gondolkodnak, és nekik is vannak pólómintáik. Szerkesztik a kiadványt, az inverzeik pedig (?) az majd kiderül… Legerősebb oldaluknak az ötleteiket és azok megvalósítását vagy legalábbis nagyfokú akarását tartják.

angyalbarven2

4. Orvosok

Jelölt: Szabó Tamás (Topek) – vegyészmérnök szakos.

A 4-es csapat egyhangúan döntött Topek mellett, amikor a jelöltválasztás került porondra. Korteseik – Varga Zsófi és Karvalics Attila – is hamar kiválasztásra kerültek, minek okán ez nem egy ma születő banda. Az orvosok csapatnév híján egyelőre csak orvosok, tagjaik pedig ápolók, ápolónők, na meg orvosok. Ezt a koncepciót nagyon demokratikusan 3-4 ötlet közül szavazással választották ki. Készülnek vérnyomásméréssel, hordágyrallyval, meg ki tudja még mivel?! A kocsmájukban több együttes is fellép majd, egy alkalommal pedig a Rekettyés Dalkör és a P.U.B. készül élőzenés karaokeval. A doktorok szerint a VEN előtt és utáni készülődés, utóhang határozzák meg azt, hogy mennyire is volt sikeres a VEN. Azért, hogy idén minél többen érezzék jól magukat, heti két résszel jelentkezik videósorozatuk, ami a youtube-on követhető.

5. RoVEN Hood

Jelölt: Sinkovics Bálint – közgazdász.

Bálint a tavalyi csapat nyomására vállalta el a megtisztelő diákrektor-jelölt posztot. Emlékszünk, ezt a csapatot erősíti a jelenleg még mandátumát töltő Varga János diákrektor. Rögtön – ahogy kijózanodtak a tavalyi egyetemi napok után – egyetértettek abban, hogy visszatérnek a középkorba, legalábbis a VEN erejéig. Míg mások sötétnek tartják a középkort, az 5-ös csapat a lovagregényekből ismeretes színes jelmezekre emlékszik, ennek jegyében a kortesprogramok alatt íjászkodással készülnek. Szerintük a leglényegesebb a hatékony kampány, ezért remélhetőleg nagyon sokat fognak majd harisnyában, vagyis jelmezben mászkálni. De lényeges számukra a főműsor és az igényes film is. Állításuk szerint nincsenek lemaradva, bár azt sem árulták el, hogy jelenleg hol tartanak. Csapatuk létszáma viszont folyton nő, ötletekért így nekik sem kell a szomszédba menni.

… és ami még kiszivárgott az idei VENről: